Palesztinát éltetve köszönt be egy izraeli gép legénységének egy francia légiirányító
A repülőtéri dolgozót felfüggesztették, és fegyelmi eljárást indítottak ellene.
A repülőtéri dolgozót felfüggesztették, és fegyelmi eljárást indítottak ellene.
Kibertámadást hajtottak végre ismeretlenek az izraeli El Al légitársaság két járata ellen. A repülőket el akarták téríteni a terroristák, a pilóták éberségén múlt, hogy nem történt baj, és a gép biztonságban leszállhatott.
Az El Al légitársaság terrorfenyegetettség miatt adott ki figyelmeztetést.
Egy Boeing 747-es körvonalait "véste fel" az égre, pontosabban a radarra az El Al társaság ugyanilyen repülője, hogy ezzel mondjon búcsút a teljes flottának.
A járatok pontossága alapján vetette össze a nagy légitársaságokat a FlightStats.
Elindította budapesti járatait az UP, az izraeli El Al légitársaság diszkont modellben működő részlege, az első járat szerda délelőtt landolt a ferihegyi repülőtéren.
Márciustól fapados modellre tér át az El Al izraeli légitársaság több európai útvonalán is, Budapest, Prága és Berlin lehetnek az érintett célállomások, de Ciprusra és Görögországra is így repülne a közel-keleti cég. A tel-avivi útvonalat a Wizz Air magyar fapados is repüli, így árverseny várható a két társaság között.
Az El Al izraeli légitársaság biztonsági okokból törölte eilati járatait - jelentette az izraeli katonai rádió. A cég azért függesztette fel keddtől a járatokat, mert főpilótája és repülésügyi szakértői elégedetlenek az új légifolyosóval.
A Boeing 747-400-as típusával teljesíti keddi Budapest–Tel Aviv járatát nyolc héten keresztül az izraeli El Al légitársaság. Az első Jumbo Jet délelőtt landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Egyezségre jutottak a kormánnyal az izraeli légitársaságok, és hétfő este véget ért a vasárnap hajnalban kezdődött sztrájk.
Április végétől a keddi napokon Boeing 747-400-as Jumbo géppel közlekedik Tel-Aviv és Budapest között az izraeli El Al légitársaság - közölte a Turizmus Panoráma Bulletin. Magyar utazóknak ezzel a géptípussal eddig még nem nagyon volt lehetőségük budapesti indulásra.
Nem működött hétfő délelőtt a tel-avivi tőzsde és az El Al izraeli légitársaság nyilvános honlapja, mert hackertámadás érte őket - közölte egy szóvivő és a közszolgálati rádió. Valószínűleg a szaúdi hackertámadások folytatódásáról van szó.
Az izraeli légitársaság volt biztonsági főigazgatóját, az egykori vezető kémelhárítót a hvg.hu-nak adott interjúban nem hatja meg az „utaslázadás” az amerikai és a brit repülőtereken. Feriheggyel továbbra sem elégedett, és fölöslegesnek tartja a technológiai versenyfutást a terroristákkal. Számára a „jól képzett humán erőforrás” jelenti a problémák megoldását.
Alig kerülte el az ütközést két utasszállító repülőgép tízezer méteres magasságban a szerb főváros fölött - közölte szerdán a szerb polgári légi közlekedési hatóság.